Görögország - Peloponész

(Oldalak) > > > Peloponész

Peloponész

A félsziget neve még az ókorból származik. Lefordítva „Pelóp szigetét“ jelenti. Pelopósz volt Tantala fia, Zeusz fiainak egyike. Tantal szerette volna bebizonyítani, hogy az istenek mindentudók és így, amikor egyszer nála ettek, megölte és feltálalta a saját fiát – Pelópot. Az istenek persze rögtön felismerték a cselt és a kegyetlen Tantalt nem kerülte el a büntetés. Az istenek felakasztották egy fára, ahol a szomjúságtól és az éhségtől szenvedett. Minden egyes alkalommal, amikor megpróbált inni vagy enni, az étel eltávolodott tőle, majd egy pillanatra megint közeledett.

A sziget hegyvidékes erdős vidéket is kínál ugyanúgy, mint festői homokos plázsokat is a tengerparton. Itt találhatóak a legjelentősebb régészeti ásatások a  világon, például Mükéné, Olimpia vagy Epidaürosz.

Korintusz

A különálló város mezőgazdasági tevékenységből él és különösképpen nem olyan érdekes. A legnagyobb vonzerőt az a régészeti lelőhely, Korintusz és az Régészeti Múzeum jelenti, amely közvetlenül ebben a térségben található.  Érdekes azonban a Korintoszi – szoros, amely a legnagyobb attrakciók közé tartozik. A szoros nagyon keskeny és a közötte balanszírozó hajókat nézni igazi élmény.

Epidaurusz

Ahogy már mondtuk, az egyik leggazdagabb és leggyönyörűbb régészeti lelőhelyek közé tartozik, ahol található egy felújított ókori színház, amely főleg az Athéni nyári színházi fesztiválon van kihasználva. Ezt a színházat i.e. a 4. évszázadban emelték és az 55 soros férőhely 14 000 nézőt is képes volt befogadni. Epidaurusz azonban más érdekes építményekkel is büszkélkedhet, mindegyik közül meg kell említeni Aszkleiposz istennek szentelt templomot, a helyi múzeumot vagy a kör tholos-t, amelynek igazi feladata máig sem ismert.

Mükéné

A legfontosabb lelőhely a peloponésszoszi lelőhelyek közül és ebből az okból kifolyólag a leglátogatotabb is. Mindjárt a bejáratnál felkelti figyelmünket az Oroszlán kapuja, a faragott kapufeletti díszítés, amely az i.e. 13. századból származik. Rögtön a kapu után jobbra fekszenek a királyi sírhelyek. Ezen a helyen találtak majdnem 14 kg aranyat halotti maszk formájában, amelyek közül egyik állítólag Agamemnónhoz tartozott. A királyi palota romjai alatt fekszenek a királyi hálószoba, fürdőszobák, fogadóhelységek vagy a trónterem romjai.

Olümpia

Éppen ezen a helyen keletkeztek az Olimpiai játékok, amelyek először i.e. 776 – ban játszódtak le itt. És éppen itt, ahol a játékok rendezésének és lezajlásának  stadionja fekszik, gyújtják meg az olimpiai lángot, a mai Olimpiai játékok kezdetének szimbólumát. Az ókori Olimpia egy kiterjedt komplexum a mai olimpiai falikhoz képest. A központban található Zeusz isten Templomának romjai, de láthatja Leonidaion romjait is, a kiválasztott látogatók hotelját. A hotel mögött található Bouleuterion, az akkori „Nemzetközi Olimpiai Bizottság“ küldötteinek szolgált. Héra istennő Temploma a sporthősök ünneplésére szolgált, de az építmény sokkal kisebb, mint Zeusz tamploma. Közvetlenül Olimpiával szemben áll a felújított Régészeti Múzeum, ahol az egyik legszebb, ókorból származó gyűjteményt lelheti fel.

Legutóbbi érdekességek...

12.09.2011 Ouzo
04.08.2011 Kirándulások kerékpárosoknak
20.06.2011 Ízletes görög füge

Utoljára a fórumban...

28.01.2012 Árak
04.05.2011 Rhodos - nyuzsges
04.05.2011 Muemlekek Gorogorszagban
04.05.2011 Busszal Gorogorszagba
01.05.2011 Kolymbia

Utolsó fényképek...

Korfun
Krétán
Görög utca
A tengernél
Templomocska